Dr. Ryke Geerd Hamer

Belgyógyász főorvos

1981-ben egy német belgyógyász főorvos dr. Ryke Geerd Hamer (ejtsd: ríke gérd hámer) korszakalkotó felfedezést tett. Ebben az évben ismerte fel, és írta le ugyanis az első biológiai természettörvényt. Ezután 1986-ig további 4 biológiai természettörvényt fedezett fel. Nem túlzás azt állítani, hogy Hamer doktor megfejtette a betegségek titkait.

Ahhoz, hogy megérthessük, hogyan volt képes dr. Hamer feltárni a biológiai természettörvényeket, pár évvel vissza kell tekintenünk az időben.

1978 augusztusában szörnyű tragédia történt. Hamer doktor fiát, Dirket olaszországi tartózkodásuk alkalmával egy részeg ember véletlenül meglőtte.

Dirket álmában érte a lövés medence-véna tájékon. Csak két órával később találták meg őt, és 19 műtét és 111 nap haláltusa után az édesapja karjai között belehalt a sérülésbe ez az életerős, 19 éves fiatalember.

1979 tavaszán Hamer doktornál hererákot diagnosztizáltak. Orvos kollégái 1% túlélési esélyt prognosztizáltak neki, a kemoterápiát visszautasította, mégis felgyógyult a betegségből.

Mivel soha életében nem volt komolyabb betegsége, arra gondolt, hogy talán a fia váratlan, drámai elvesztése indíthatta be nála a rákos folyamatot. (Ugye érdekes, hogy pont a szaporító szervén jelent meg szövetszaporulat?) Ebben az időben egy a Müncheni Egyetemhez tartozó klinikán dolgozott és elkezdte kikérdezni a rákos betegeket, azzal kapcsolatban, hogy mi történt velük a rákos megbetegedést megelőző egy évben.

Rájött, hogy minden kikérdezett rákos beteg átélt egy igen súlyos érzelmi megrázkódtatást a rák megjelenése előtt, méghozzá sajátos érzettartalommal.

Más fajta érzelmi megélése volt például a hererákos, a májrákos és a tüdőrákos pácienseknek. Rájött arra, hogy az érzettartalom a közös nevező az azonos fajta ráktípusoknál. Például felfedezte azt is, hogy minden májrákos beteg súlyos éhezési-, nélkülözési-, éhenhalás-félelmi konfliktust élt át a rák megjelenése előtt.

Később arra is rájött, hogy nem csak a rák, hanem a többi betegség is ugyanolyan módon keletkezik (egy váratlan, drámai, elszigetelten megélt konfliktus-sokkal), és ugyanolyan minta szerint fut le.

Ebben az időben kezdett elterjedni a CT (computer tomográf) használata a nagyobb klinikákon. Hamer doktor úgy gondolta, hogy ha az agy a szervezet vezérlőközpontja, akkor a betegségeknek is meg lehet találni a nyomát az agyban. Valószínűleg saját maga is meglepődött, amikor egyértelmű összefüggéseket fedezett fel a CT felvételek, a szervi elváltozások (betegségek), és a páciensek által átélt érzelmi megrázkódtatás között.

Dr. Hamer összesen 5 biológiai természettörvényt tárt fel. Ezek ugyanolyan természeti törvények, mint a gravitáció. A gravitációban sem kell hinni, akkor is működik.

Felfedezéseit, és kutatási eredményeit Germanische Neue Medizin néven publikálta. Rövidítve GNM.

Magyarországon szélesebb körben a Biologika elnevezés terjedt el.

Mindegyik biológiai természettörvény természetesen visszaellenőrizhető, ahogyan a Biologika (GNM) által feltárt összefüggések is.

Minden olvasómat arra bátorítom, hogy ne legyenek restek, tanuljanak egy kicsit, és ellenőrizzék le a Biologika helytállóságát, ahogyan azt én is tettem.

Pin It on Pinterest